Na szóval…

Szóval impotens vagyok.

Ja, és fatalista. Is.

Legfeljebb hajdanvolt álmodozó gyerekkoromban hittem igazán abban, hogy az átlagember képes radikálisan megváltoztatni a gondolkodásmódját, az életkörülményeit, a számára megszabott sorskeretet. Van lehetőségünk a kiigazításra, vagy az újrakezdésre, igen. De jó eséllyel ugyanazt az utat tapossuk tovább, legyen szó pályamódosításról, vagy új kapcsolatról. Mert az új környezetbe/új szerelembe is ugyanaz az ember lép be, aki maga mögött hagyta azt, amit megunt, elhibázott, tartalmatlanná tett, vagy eltűrte, hogy mások azzá tegyék. Mitől is lenne más az új?

Felnőttkorom küszöbéig még úgy hittem, a boldog párkapcsolatban élők különleges és tévedhetetlen lények. Hamar leszoktam róla, mert akármerre néztem a környezetemben, azt kellett látnom, hogy teljesen átlagos nők és férfiak élnek boldog – vagy legalább harmonikus – párkapcsolatban. Láttam, tapasztaltam, hogy nem tudnak mást, többet kevésbé szerencsés fajtársaiknál. Akkor mi ez? Szimpla szerencse? Ha ennyire bejönnek Fortunának, miért nem kínálja meg őket a lottó ötössel is? Vagy kiérdemelték volna? Mikor és hogyan? 

Itt szoktak beúszni balról a spirituális magyarázatok előző életekről, karmáról, ikerlángokról, egyebekről. Franc tudja, engem nem elégít ki ez a magyarázat. Pont az a bajom vele, mint örökölt vallásom alaptörvényével: hogy eredendően bűnös vagyok, és az is maradok. Pont. Indoklás nincs. A spirituális irodalom meggyőző példákkal igyekszik bizonyítani, hogy akkor kapjuk meg a számunkra tökéletes kapcsolatot, ha megértünk rá. Pont. Indoklás nincs. Márpedig én hiányolom, mert erre az állításra a valóság kábé ötpercenként rácáfol.

Spirituális guruink korelnöke, Müller Péter kétszeresen elvált nőt vett feleségül, és a mai napig imádja. Nehezen hinném el, hogy a hölgy a harmadik kapcsolatában világosodott meg arról, mit tegyen a működő házasságért. Nyilván épp úgy önmagát adta, mint az előző kettőben. Akkor mi volt a baj az elődökkel? Vagy megfordítva: mi volt a baja az előző két pasasnak azzal a nővel, aki a harmadik számára a tökéletességet jelenti?

Mahatma Gandhi felesége a leírások szerint analfabéta, csúnyácska, és nem épp angyali természetű volt. A rossz nyelvek szerint fogalma sem volt arról, hogy akivel együtt él, már életében nem csak a porban hagyta ott a lábnyomát. Mégis szeretve és tisztelve volt.

Vagy itt van az anyagi jólét, pláne gazdagság kérdése. Tegye fel a kezét, aki csak olyan anyagi gyarapodást látott, amit élvezője maradéktalanul kiérdemelt! Na ugye. Érdemekről elsöprő többségben szó sincs (lásd a celebjeinket), a „jó helyen volt jó időben” klisé ráhúzható az összes megélhetési politikusunkra, a gazdasági nehézbombázók sem úgy festenek, mint akik erővel fogják vissza a zsenialitásukat.

Bizonyos emberek arra vannak predesztinálva, hogy amit kimondanak, az úgy lesz. Bizonyosak meg arra, hogy amit kimondanak, annak az ellenkezője valósul meg. Miért? 

Néha azt gondolom, a jó és rossz meséjét az ember azért találta ki, mert pillanatonként szembesült a világegyetem mélységes rosszindulatával. Szó szerint a léte függött attól, hogy vigaszt találjon a teremtett világot kipárnázó mesékben, elsősorban azért, hogy ne akarja lebeszélni az utódait már az első lélegzetvételről. 

Amit magam körül látok, arról szól, hogy a similis simili gaudet (hasonló a hasonlót vonzza) valóban működik. Csak épp nem az ezotéria, vagy a szimpla akarás szintjén. Kis dolgokban talán igen, amikor az ember szabad parkolóért imádkozik, s épp előtte farol ki egy autó, vagy szembejön vele a vágyott ruhadarab akciósan. Ha mindenki sikeresen vizualizálná a lottó ötöst, minimum kétmillió nyertes szelvény lenne hetente, ugyanennyi nyeremény autó, megfogant vagy épp elvetélt gyermek, gazdag partner, álomállás. De nincs. Mert a dolog nem így működik. 

A hasonló a hasonlót vonzza, valóban. Csakhogy az anyagi világban a vonzás a már meglévő tárgyhoz tapad. Ha valaki vérrel-verítékkel sikeresen összegyűjtötte az első millióját, a többi már könnyebben jön. Mert a megszerzett pénz megfizethető külsőségeket, ezzel együtt más szintű kapcsolatokat, lehetőségeket eredményez. Innentől az üzlet, a felépített imázs, a hírnév önjáró, mert mindenki azt részesíti előnyben, amit/akit megszokott, legyen az személynév, céglogó, vagy termékmárka. 

És azt hiszem, ugyanígy működnek a sikeres párkapcsolatok is. Csak a vakszerencsén múlt, hogy Gizike Bélához ment hozzá, aki a tenyerén hordozta. És ha Béla kihal a kapcsolatból, vagy Gizike ráun és lecseréli, ugyanúgy Bélához fog hozzámenni, akit Pistának hívnak, de neki is a mellső végtagján foglal majd helyet. Mert Gizike ezt kapta elsőre is. És ha Pista mégsem lesz Béla, Gizike úgy rúgja potrohon, hogy többé magához sem tér. Aztán vagy megszokik, vagy megszökik.

Gizike persze azt fogja hangoztatni úton-útfélen, hogy ő TUDTA, hogy neki a Béla tökéletes párja lesz. De ez hazugság. Gizike természetesen nem látott a jövőbe, ugyanis akkor az RTL Klubban ülne, mint gyakorló vátesz, és gennyesre keresné magát. Csak semmi sem tartja vissza attól, hogy érdemet ácsoljon a mázliból, és a segge alá rántva arról osztogasson tanácsokat a kevesebb malaccal megáldottaknak.