Nem vitatom a régiek erkölcsi tanítását, jellemformáló erejét. Csak épp elhúzott mellettük az evolúció és a technológia, röptében leverve róluk a csillámporos ártatlanságot. Mit kezdjen a ma gyermeke Hófehérke meséjével? Amikor legkésőbb általános alsóban már pontosan tudja, hogy varrótűtől nem lehet teherbe esni, törpék nincsenek, a királyt simán lecsukják kiskorú veszélyeztetéséért, a mostohát mellé zárják emberölés kísérletéért, és ha a körúton fehér lovon vágtató királyfit lát, akkor belesétált egy filmforgatásba. Mindaz, amit Andersentől és Grimmtől kaphat, a meghasonlás, amikor a mesékkel belé oltott igazságérzetet és a jóság jutalmába vetett hitet ledarálja a világa valósága.
Nyilván szükség van általános érvényű erkölcsi tanításra. Senkiből nem lehet úgy optimista, kitartó, de még csak rendes embert sem nevelni, ha kezdettől tisztában van vele: nem ő fogja meghatározni a körülményeit, hanem a körülményei őt. Fordított eset csak kivételes tehetséggel, vagy extra adag szerencsével állhat elő, ami elenyészően kevés földlakónak adatik meg. Komolyan azt hiszem, a legnagyobb jót akkor tennénk a csemetéinkkel, ha a nekik szóló mesék pontosan abban a társadalmi helyzetben ábrázolnák a hőseiket, amibe beleszülettek, és onnan mutatnák meg a lehetséges kifelé vezető utat.
Asszem, kissé túlbonyolítottam. Bocs.
Szóval: a borsodi zsákfaluban született roma kisfiú a Csillagszemű juhász helyett hallhatna inkább olyan mesét, amiben a legszegényebb, legkisebb királyfi (azaz ő) mindent megtesz azért, hogy iskolába járhasson, képezze magát, behozza – ha van – a lemaradását az általános műveltség terén, és ha egyedül nem megy, vagy a környezete inkább hátráltatja, mint segíti, a mese megmutatja azt is, merre induljon segítségért. És azt is egyértelművé teszi, hogy más választása nincs.
Ahogy a szomszédjában lakó roma kislánynak sem, aki semmire sem megy Hófehérke meséjével. Azzal sokkal inkább, ha idejekorán megtudja, képzettség nélkül munkanélküli lesz, a fogamzásgátlás elutasításával sokgyermekes, nyomorgó, kiszolgáltatott asszony, és jó eséllyel ezt örökíti tovább. Ő lesz az asszony virágos szoknyában, aki – ha talál valakit, aki vigyáz a pulyákra – olcsó bugyit árul az aluljáróban.
Miért ne szólhatna az ő meséjük roma származású írókról, költőkről, egyetemet végzettekről, arról a néhány politikusról, akikből még csak mutatóba akad? Miért nem Lakatos Menyhért, Teréz anya, Carlos Santana, Mágó Károly a mesehősbe oltott követendő példa? Vagy Győzike? Na jó, őt jócskán kellene árnyalni, hogy fogyasztható legyen. De nem a milyensége a lényeg. Hanem a követhető recept.
Hogy ez így nem hangzik meseszerűen? Tök igaz. Viszont én nem vagyok meseíró. Annyiféle történetet leírt már az ember. Biztosan ezt is meg lehet fogalmazni tündérekkel, sárkányokkal, gonosz mostohákkal. Már ha ragaszkodunk a bevált klisékhez.
És persze nekünk, jóllakott közép- vagy felső osztálybeli fehér embereknek is új meséket kellene mormolnunk esténként a gyerekeinknek. Amik arról szólnak, hogy tudatában vagyunk a szerencsénknek, és nem tekintjük sem velünk született jognak, sem örökérvényűnek. És némileg alázatosabban és segítőkészebben neveljük fel a következő néhány generációt, mindaddig, amíg a habfehér gyermekünknek a barna bőrű, bogárszemű padszomszédja lesz az első szerelme. Szégyenkezés, tiltás, felhúzott szemöldök, vagy erőltetett mosoly nélkül.
Nem holnap. Sajnos.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: