elég kifejező jelzőt találni arra, mekkora értéket nyújt az internet például a kábítószer elleni védelem terén. A fiam iskolájában tartott előadást a témáról tavaly egy klinikai pszichiáter. A felénél gyakorlatilag az egész osztály kómába esett az unalomtól. A jó doki gondosan rakta össze a prezentációt, alátámasztotta statisztikai táblákkal, hatóanyag tartalmakról, kezelési módokról, a fejlődő szervezetben végzett rombolásról beszélt okosan, jól felépítetten. Képet azonban egyet sem hozott. Nem is tehette anélkül, hogy személyiségi jogot ne sértett volna. A mi villanypásztoron (tévé) edződött, közösségi hálón szörföző gyerekeink pedig csak az ujjaik segítségével tudták nyitva tartani a szemüket. Számukra ez az előadás nem volt egyéb, mint száraz, érdektelen adathalmaz.
Amikor ezt elmesélte itthon, és tizenhat éve mindentudásával hozzátette, hogy ő biztosan nem járna úgy, mint azok, akikről a doki beszélt, kikerestem az interneten azokat a képsorokat, amelyeken kamaszok és fiatal felnőttek láthatók, időrendben fotózva. Hogy milyen pusztítást végeztek rajtuk néhány év, vagy csak néhány hónap alatt azok a kábítószerek, amiket pontosan megneveztek a képek mellett, kristálytisztán látható. Ezen képsorok elé tudtam odaültetni a fiamat, és azt mondani: ezt kockáztatod, gyerekem, ha valaha szerhez nyúlsz. És megnézettem vele a videót is, ami designer drog hatása alatt meztelenül őrjöngő emberekről készült köztereken. Elmondtam mellé, hogy tudom, azt gondolod, te erősebb vagy ezeknél, de nyilván ők sem arra hajtottak, hogy ezt lássa róluk a világ. Fogalmad sem lehet arról, hogyan hatna rád akár a legenyhébbnek tartott marihuána, mert jelenleg a gyakorló orvosoknak sincs lövése se arról, miért füvezhet valaki éveken át maradandó egészségkárosodás nélkül, és mitől üt ki az első slukk valaki mást annyira, hogy gyakorlatilag felborul az agyi kémiája, s onnantól Oscar-esélyesen alakíthatja hátralévő életében a zombit.
És elmondtam azt is, hogy hiába takarták ki a szer hatása alatt őrjöngők arcát a felvételen, attól még rengeteg ember tud arról, hogy ez bizony velük történt. Az együtt bulizó barátaik, a szórakozóhely közönsége, a mentősök, az értesített családtagok, a rendőrök, a bírósági tárgyalás résztvevői mind tudni fogják, név szerint, hogy kik ők. Merthogy az, amit látsz, nem csak überciki, de büntetendő is. S ha ezek a tanúk mind tartják a szájukat, és nem mesélik el senkinek a sztorit, akkor is rengeteg ember tud a szégyenükről. Ennyit a névtelenségről. Abban a közegben, ami számít, nem lehet meg nem történtté tenni.
Mi jelent nagyobb sokkot? Az elvont magyarázat, vagy a mellbeverő képsorok?
Igen, tudom, emellett rengeteg veszélyt is rejt a net, például pornót, interaktív játékoldalakat. Kivédhetetlen, hogy a gyerek ezekbe is belenézzen, az viszont a szülein múlik, hogyan reagálnak, ha a tudomásukra jut. El lehet tiltani persze, lehet nulla-huszonnégyben a háta mögött állni, levédeni jelszóval a számítógépet, megszégyeníteni. Csak épp egyik sem célravezető. A tiltás törvényszerűen kíváncsiságot szül, ha nem nézheti meg otthon a csöcsgyűjteményt, megnézi a barátainál, ahogyan a tiltott játékot is művelheti ugyanott.
A fiam rengeteget játszott és játszik most is olyan, halálosan ártalmasnak, személyiségrombolónak tartott, fegyverekkel teli játékokkal, amit gyűjtőnéven így hívok: kiontom-a-beled-game. Élvezi a játékot, dühöng, ha kinyírják, boldog, ha szétlőtte az ellenfelet, és fröcsög a vér, vagy repülnek a testrészek egy jól sikerült robbantás után, egyszóval bele tudja élni magát rendesen. Aggódhatnék is ezért, ha nem tapasztalnám nap mint nap, a személyisége gyakorlatilag kiforrott, hozzátenni vagy elvenni immár nem lehet belőle. Ahogy nem aggódtam tíz évvel ezelőtt sem, amikor ugyanilyen játékokkal játszott. Mert emellett ő volt az, aki már hat évesen el akarta venni tőlem a telepakolt szatyrot, hogy majd ő viszi. Aki azóta is rendszeresen elveszi tőlem, mert én ne cipekedjek. Aki a majd négy méter belmagasságú lakásban nem enged fel a létrára, mászik ő, pedig tériszonyos. Aki a mai napig puszival és öleléssel köszön és búcsúzik, és bár nyilvánosan már ciki, otthon kijár a számra adott puszi, amit ő kezdett el tökmag korában, s később sem szokott le róla. Aki a suliban a csajokat legalja stílusban ordítva minősítgető, közrettegésnek örvendő hangadót egy rövid mondattal a helyére tette úgy, hogy azóta is csöndben van. Akinek óvodás kora óta megvan a legjobb barátja, rendszeresen találkoznak, naponta kommunikálnak, pedig évek óta más suliba járnak. Aki azonnal feláll a játék mellől, és húzza fel a cipőjét, ha eszembe jut, elfelejtettem tejfölt venni az ebédhez.
És nézett pornófilmeket is, igen, egyedül. Aztán beszéltünk róla. Megtudhatta tőlem, hogy amit látott, arra hatalmas a kereslet, iszonyat mennyiségű pénzt söpörnek be a készítőik, precízen felrajzolt grafikonok és nézettségi statisztikák segítségével tematizálnak. A kész film pedig nem több, mint eladható termék, épp úgy, mint a Medve sajt. Még a technikát sem érdemes ellesni, mert annyi köze van a valóságos, hétköznapi intimitáshoz és szexhez, pláne szerelemhez, mint nekem Brad Pitthez. Pluszbónuszként képzeljük el, hogyan zajlik egy forgatás? Mindkettőnknek elég nagy a képzelőereje, szóval könnyesre röhögtük magunkat. És a pornófilm varázsa, csiribi, csiribá, el is foszlott. Az én fiam pedig úgy bánt a barátnőjével, első komoly szerelmével, hogy annak minden lányos anya örülne. Nem sürgette és nem zsarolta ki a testi szerelmet, hanem kivárta, míg a lány szabad akaratából dönt. Aki a szerelem és teljes bizalom mellett sem feledkezett meg soha az óvszerről, mert nem csak a nem kívánt terhesség, a láthatatlan kórokozók sem tesznek jót senkinek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: