a gyerek ne nézzen horrorfilmet, mert ijesztő, ártalmas, a legalja ösztönökre hat. Ellenben büszke vagy rá, ha megnézi veled együtt a híreket, mert érdeklődik a világ iránt, amiben él. Én meg azt mondom, gondold át újra. A legvadabb horrorfilm is tejszínhabos kakaó az esti híradóhoz képest. Lehet, hogy az élőhalottakról szóló sztori torz, beteges, félelemkeltő, de a jelenet végén az iszonytatóra maszkírozott zombi feláll a földről, és az élethűen véres beleit maga után húzva kimegy a kantinba a többi statisztával együtt kávét inni. A hírműsorban bemutatott öngyilkos merénylő áldozatai valóságosan nem kelnek fel soha többé. Neked mégsem a híradótól fordul fel a gyomrod, sőt, valószínűleg ez idő alatt tolod az arcodba a vacsorád, jó étvággyal.
És ehhez szoktatod a gyerekedet is, pusztán a saját példáddal. Tényleg azt gondolod, a horrortól kell féltened?
És ha már itt tartunk, beszéljünk a gyerekmesékről, generációk óta ugyanazokról, amit szülők ezrei olvasnak fel esténként a töpörtyűknek. Szinte mind ugyanarról szól: a jó győz, a gonosz megszégyenül vagy elpusztul, a legkisebb királyfi elnyeri jutalmát, ami rendszerint a fele királyság, plusz a csaj a koronával a fején. Mindegyik végén ott van, szabad szemmel is jól láthatóan, a happy end. Egyként sugallják, hogy a kitartás, a bátorság nem csak tapsolni való tulajdonságok a királyfinál, de holtig tartó gazdagsághoz juttatják, a szépség pedig önmagában is érdem, hiszen elhozza a vágyott herceget a cselédsorba taszított Hamupipőkének. Aki mellesleg a szép arca mögött annyira tompa agyú, hogy eszébe sem jut ügyvédhez fordulni, miután a mostohája lazán beleült az örökségébe, és azt is eltűri, hogy napi szinten szanaszét szopatja két féltékeny mostohanővér. Zokszó nélkül válogatja a lencsét, súrolja a házat, eteti az állatokat, jókedvűen, mert ha már így kitolt vele Grimm apó, legalább a kedve legyen derűs. S teszi mindezt hosszú éveken át visszeresedés, lábdagadás, fájó izületek, bőrkeményedések és májfoltok, valamint menstruációs görcsök nélkül, fáradhatatlanul, trillázva. A történet ismert, nem ragozom tovább.
Inkább gondolkodjunk el azon, mit üzen ez a mese a ma gyermekének, ha fiúnak született? Elsősorban azt, hogy nem számít, édes gyerekem, hogy egy borsodi zsákfaluba születtél, lehetsz király, lehetsz bármi, csak rajtad múlik. Akkor is, ha az iskolában nehezen boldogulsz, s idő előtt ott is hagyod, mert a családod képtelen volt a munkanélküli lét, a máról holnapra élés közben a kezedbe adni a korodnak megfelelő kisfestő könyvet, a gyurmát, a színes ceruzákat, hogy fejlessze a motorikus képességeidet, nem gyakorolta veled az írást, a szótagolást, nem adott könyvet a kezedbe, de még képregényt sem, nem vitt moziba, színházba, nem tanított meg idegenek közt mozogni, viselkedni, nem kaptál napi szinten vitaminokat, hogy fejlődjenek az idegi kapcsolataid, elég zöldséget, gyümölcsöt, húst az erőnlétedért, alkalmat a rendszeres sportra, az iskolai szakkörök kipróbálására, hogy kiderüljön, tehetséges vagy-e valamiben, vagy közepes képességű tanulóként jó eséllyel ideális alkalmazott leszel érettségi után, mert el sem jutsz idáig. Soha, senki nem fogja a szemedbe mondani idejekorán, hogy esélytelen vagy, annak születtél. De a legkisebb királyfi örökérvényű meséje kijár neked, mert ha anya nem is tud olvasni, elmondja emlékezetből.
És mit üzen Hamupipőke meséje a lányoknak? Hogy a szépség mellett az sem árt, ha az ember lánya jókedvű, engedelmes, megadással tűri a sorsát, nem kiabál a jogaiért, teszi a dolgát, és akkor ennek jutalmaként egy napon eljön érte a királyfi, nőül veszi, s onnantól boldogan élnek, míg meg nem halnak. Mert a királyfi nem azért próbálgatja ám az ország minden fogamzásképes alattvalójára az üvegcipellőt, mert akkora segg, hogy arra sem emlékszik, hogyan nézett ki a nő, akivel végigtáncolt egy éjszakát, hanem mert a topánka nem konfekcióméret, tehát az összes 38-as méretű hajadon közül csak egy lábára illik majd. Férjként majd lesz ideje memorizálni a neje képes felét, holtáiglan. Ez a mese szépen felkészíti a ma lányait a holnap asszonylétére, aminek elvárt elemei a türelem, önfeladás, lázongás nélküli teherviselés, cserébe azért, mert a segg… izé, a királyfi kiválasztotta őket, tülekedő tömegből egyetlenként.
Ilyen felkészítés után én kicsit sem csodálkozom, amikor az X faktor, a Megasztár, és a többi tehetségkutató mágnesként vonzza a kiugrási lehetőséget kereső gyerekeket, akik közül elenyészően kis százalékban vannak tényleg tehetségesek. A többiek lehet, hogy nem emlékeznek precízen az esti mesékre, de az általuk ültetett gondolatmagvak ott maradtak, kicsíráztak, szárba szökkentek. Azt mondják, az ember szereti, és nem figyeli a gyerekeit. Pedig mindenki jobban járna, ha a zsigeri szeretet mellett jutna hely az éles szemű, elfogulatlan megfigyelésnek, vagy a róluk szóló kritikák megszívlelésének. Mert akkor szeretetteljesen elgáncsolná magzatát, mielőtt átlépi a küszöböt a válogatóra indultában. Igen, kis szívem, megakadályozlak abban, hogy fáklyaként égj nagy nyilvánosság előtt. Nincs tehetséged, és szomorúan közlöm, hogy az nem olyasmi, ami idővel kifejlődhet. Már akkor is szóltam, hogy nem kéne, amikor a fürdőkádban énekeltél. Felejtsd el, ez nem a te esélyed. Rendben, utálj nyugodtan, ordítsd az arcomba, hogy én akadályozlak meg abban, hogy legyen belőled valaki. Add ki a dühödet. Inkább bennem csalódj, mint magadban. Az előbbit idővel kihevered. Az utóbbi maradandó károsodást okoz.